Szentendrén terveztem szilveszterezni, az egyik osztálytársamszervez bulit. Nem értem, hogy történhetett, de mindenki a mi házunkhoz érkezett. Úgyhogy mondtam,hogy akkor most elmegyünk, és elindultunk. Ahogy az már lenni szoott, Boriéknál voltunk, és a busz helyett egy fura, metró szerű jármű közlekedett. Az elsőre csak páran tudtunk felszéllni, de a többiek a következővel megérkeztek. Két megálló múlva szálltunk le, és nekem fogalmam sem volt, hogy hol vagyunk. Úgyhogy inkább elindultunk visszafelé.

Az áruházból csak úgy lehetett kijutni, ha egy bizonyos mondatot lefordítunk angolra. Hihetetlenül bonyolult volt, nem is sikerült. Nem értettem a logikáját. Aztán mégis kijutottam, de elsírtam magam. A sírás valószínüleg a tegnapi nap hagyománya. Akkor sírtam úgy, hogy bárki láthatta... A bolt pedig gondolom szorosan kapcsolódik a bulikhoz: így utólag azt gondolom, piát akartunk venni.

Ahhoz, hogy eljussunk a buliba, még metróra kellett szállnunk. Egy metró-vonal utolsó állomásán várakoztunk, és látszott, hogy metró rég nem járt erre. A sínekhez egy egész hosszú lépcsőn lehetett lemenni, és odalent fekete mocsok és fura lények léteztek. Réka és két barátja átmentek a sínek túloldalára. Nem, értettem, hogy hogy merték, de aztán észrevettem a lámpát mellettük: zölden világított. A fiúk addigra már lementek kitisztítani az alagutat. AZ egyikük talált egy hatalmas békát. Akkora volt, mint a fiú, csak sokkal kövérebb. Ott lenn, a ötétben átkarolta, és megpróbálta kihúzni. Nem sikerült, a béka bebújt a fal egyik repedésébe. Ekkor azt javasoltam, hogy kötélből készítsünk egy hurkot és azzal húzzuk ki a békát, a peronon a fejem fölött volt egy cső: a azon átvetjük a kötelet, egész egyszerűen kivontathatjuk. Páran beszóltak, mintha telljesen értelmetlen dolgot mondtam volna, de az öcsémnek tetszett az ötlet. Valaki adott egy kötelet, és elindultam lefelé. Nem akartam kihúzni magam a munkából. De a kötél minden jelentőségét elveszítette. A föld tele volt agancsokkal, szóltam a fent állóknak, hogy hordják ki. A bejárattól jobbra helyezték el őket. AZ alagút egészen kitisztult,de lent élet-halál harcot folytatott az öcsém meg a fiú, akihez szilveszterre mentünk egy hatalmas, agancsos teremtménnyel, amiről valahogy a bálna jutott az eszembe.

Ekkor befutott a metrókocsi. Ült benne egy király, aki a testvére volt a metró megálló vezérének. Eddig ellenségek voltak, de most kibékültek,és minden egyes teremtény aprólett,mint egy vörösbegy.És azt hiszem, hogy emberszerű. A béke jeleként elkezdtek forgatni egy filmet: Egy havas hegy tetején kezdődött, ott történt talén a metrős jelenet, aztán pedig síverseny következett. Az állomáson lakók elindultak az egyik oldalon. Kiépített pálya volt, simán végigmentek, az aljában pedig három nagy fa és egy kunyhó várta őket. A metróval erkező népesség a másik oldalon indult el. Nekik nehezebb dolguk volt, mivel olyan emberek között, alatt kellett menniük, akik nem is tudták, hogy ők ott vannak. Apáálya nagy része kőr alakú volt, a jobb helyeken havon mehettek, de időnként kavicson, vagy betonon. Többször volt olyan, hogy egy beton peremen kellett siklani,kőrbe, a völgynek háttal. De megoldotta a versenyző akit én figyeltem. Egyszer spirál alakban egészen fel kellett menniük, ez is betonból volt. A végén egy csúzda volt, ahol körbe kellett menniük. Nem volt tíz centis a magassága. A csúzda szájából kisiklott a versenyző, és tovasuhant, fedöntötte a célhoz lerakott dobozt.