Vége van a húsvétnak. Egy hete azt gondoltam, hogy éljen, itt a szünet, itt a húsvét. Most pedig túlvagyok rajta, és teli hassal ismét itt ülök a gép előtt. Rengeteg finomság van a konyhában, de az elmúlt napokban annyit ettem, hogyránézni sem bírok. A jóllakottság pegig lustaságal társul, aminek következtében nem bírok elmenni egy zokniért és fázik a lábam. Pedig ma még futni is akartam. Ajaj. De térjünk vissza a húsvétra: az ajándékkeresés. Kiskorunkban szaladgálunk a kertben és ajándékokat keresünk, csoki van a bokorban, nyuszi a fűben és tojás a diófán. Hihetetlenül izgalmas dolog volt, hogy ki hord össze többet. Idén is jó volt, de az ajándékokat ezúttal egyetlen gyerek hordta össze: a nyolcéves kisöcsém. Szaladgált és örvendezett, mi pedig kőrbemosolyogtuk, majdhogynem kinevettük!
Aztán az ajándékból mindenki ugyanannyit kap, csak mi előbb megesszük. Az a kérdésem: ki érdemel többet? Az öcsémet csak Kispistának hívjuk. Tehát Kispista kapott csokit, amit mondjuk egy hónap alatt megeszik, és kapta az élvezetet, vagy úgy is mondhatjuk: a csodát. Az ebédet ne számítsuk, mert abból mindenki jóllakhatott. És mostitt vagyok én: kaptam csokit, elég úgy hérom hétre. A csoda már elillant, viszont ide számíthatjuk a szünetet: hét nap suli nélkül, ebből kettő hétvége, tehát öt nap ajándékba. Ezzel szemben Kispistának soha nincs iskola. Tehát a mérleg egyértelműen Kispista javára billen. Ez így van az élet minden területén, ezt mindenki tudja. mindenki hallotta épp elégszer, hogy addig örülj, amíg gyerek vagy! Hogy mi itt a probléma? Az, hogy a gyerekek nem tudják, hogy tényleg nekiik van a legjobb dolguk. Vagy csak a nagyobbak butábbak,és nem használják ki ekőnyös helyzetüket? Erre választ nem tudok, de ha valakit érdekel,olvassa el Janikovszky Évától a Ha én felnőtt volnék-ot. Választ abból sem fog kapni.
A gyerekekkel nem lehet megértetni, hogy nekünk tanulni/dolgozni kell. A megoldás az, ha a felnőttek jobban élvezik az életet. Persze ahhoz, hogy éljünk dolgozni kell, ahhoz, hogy jobban éljünk, még többet. De ennek ellenére vannakolyan dolgok, amiken igenis változtatni kell!
