Északi szél

Most már azt is tudom,hogy milyen dolgozni. Persze már dolgoztam korábban, de ez most igazi munkahelyes, nyolc órás dolog volt. És a végeredmény: itt ülök, fájó lábbal a gép előtt, és arra gondolok, hogy hamar el kéne menni aludni, hogy bírjam a holnapot. Te jó ég, mi lesz így felnőtkoromban? Ezt kell majd kibírni, egy életen át. Igaz, nem kell majd állni. Ugyanis egy Antikváriumban dolgozom, kemény három és fél napig. Zavarban vagyok, ha a főnökeimmel beszélek, és zavarban vagyok a vevőkkel is. Volt, aki ornamentikáról keresett valamit, és én visszakérdeztem, hogy az mi? De aztán megmondtam, hogy nem olyat nem tartunk. Erre megkérdezte a főnököt. Pedig tényleg nem volt. Jó, igazából megértem, hogy nem bízott meg bennem, Amúgy egy csomó idő alatt nem kell csinálnom semmit, csak ilyenkor félek, hogy kéne csinálni valamit. És beleolvastam csomó izgalmas könyvbe, de mégis, inkább fárafdt vagyok mint boldog. Nem bírom az álldogállást. De legalább nem az álmomból tudtam meg, hogy dolgozni igenis nehéz. Fárasztó. Kimerítő. Meg úgy egyáltalán.